Automatikus hatás

Mi történik, ha van 2 Moa önjáróm? Mindkettő az ellenfél első lapjára sül ki, vagy az első 2 lapját leszedhetem? Ha egy eseményre több kapcsolódó hatás is kisülhet, akkor azok sorban jönnek létre, az egyik teljesen létrejön, aztán jön csak a második. Épp ezért amikor az ellenfél kijátssza az első lapot, kisül rá az első automatikus képesség, és a gyűjtőbe küldi, a második nem sül ki, mivel már nincs játékban a lap, tehát az a második lapra fog várni. Az egyetlen kivételt az automatikus reakciók jelentik, ezek ugyanis a reakció természeténél fogva kisülhetnének úgy is, hogy nem várják meg az előző létrejöttét, épp ezért erre van külön szabályunk, hogy egy eseményre csak egy automatikus reakció sül ki.

A jutalom hírnökének (J)-s képessége egy kapcsolódó hatás, ami automatikusan létrejön, ha a megadott feltétel teljesül, így a használatáról nem dönthetek. Az aktiválás igénylő és az automatikus képességeket úgy lehet a legkönnyebben megkülönböztetni egymástól, hogy az elsőt úgy írjuk, (költség): (hatás), míg az automatikus hatásoknak nincs költsége, és az esetleges feltételt jelölő rész (pl. (K), (J) stb) után vessző van, nem kettőspont.

Az álmok mestere a A holtak békéjének (új), idézési költségét nem módosítja. A Semmizést a bűbáj kijátszáskori automatikus képessége csinálja, automatikus képességek költségét nem lehet módosítani.

Demizra nem lesz drágább, ha egy tűzvarázslatot akadályozok meg vele A tűz síkja (új) mellett. Egyrészt A tűz síkja (új) csak a forrásokat drágítja, Demizra pedig lény, és a lénykijátszás nem forrás. Másrészt Demizrának a képessége automatikus hatás, és az automatikus hatásokat nem lehet drágítani.

Automatikus hatás: Automatikus hatás egy olyan képesség, amely egy bizonyos feltétel teljesülésekor automatikusan létrejön. (Nem drágítható, nem számít játékos cselekvésének). Pl. a Rothadó borzalomnak is ilyen automatikus hatás a képessége. Ha sikeresen kijátszok egy lapot, a lap létrejötte után kisül ez az automatikus hatás. Ha ez egy lapot leszedő lap, akkor nyilván a Borzalom a gyűjtőbe kerül, és így már nincs játékban utána, hogy a hatása kisüljön. De ha ez egy sebző lap, akkor a lap sikeres kijátszása után a lény ÉP-je 0-ra kerül, de még nem kerül a gyűjtőbe! Létrejön az automatikus hatás (nem vár az életmentő hatásokra) és utána lehet életmentőzni.

Zilak-din főkancellárral megakadályozhatok automatikus hatásokat is, mellyel az ellenfelem VP-t vagy lapot kapna. Ha csak aktivizálást igénylő hatásokra működne, akkor az rá lenne írva a lapra, hogy aktivizálást igénylő, ahogyan pl. A Sors fintorán (új) is szerepel. A „használ” ige önmagában nem definiálja az aktivizálást igénylő hatásokat.

(AK137) Mi történik akkor, ha egy lapra, több automatikus hatás is kisülhet, pl. Thu’zad hazaérkezése + Galargamoth? Amint egy automatikus hatás feltétele teljesül, a hatás azonnal létrejön. Mivel egy lapra akár többször is lehet reagálni a reakciók szabályainak megfelelően, ezért több különböző forrásból származó automatikus hatás is kisülhet egy lapra. Vagyis a fenti példánál maradva egy lapra csak egy „Thu’zad jelző” használódik el, de kisül rá a Galargamoth is.

(AK118) Sebződök-e a Rothadó borzalomtól, ha lelövöm egy Időcsapással? Egy lap kijátszásánál a következő a sorrend: kijátszom a lapot, reagálunk rá, ezután létrejönnek azok az automatikus hatások, amiket a lap kijátszása eredményezett, majd utána lehet életmentő hatásokat használni. Ennek tükrében a Kataklizma (új) esetében nem fog sebezni a borzalom, viszont amikor Időcsapással ölöm meg, akkor igen, hiszen az automatikus hatások létrejöttekor a borzalom még ott vár az asztalom az életmentő hatásokra.

Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK